Őri Eszter

Őri Eszter vagyok, 1994. szeptember 2-án születtem és nem tudok bemutatkozást írni. Anglisztika szakra járok, abban a reményben, hogy egyszer színházi dramaturg, szinkrondramaturg, műfordító vagy (forgatókönyv)író lesz belőlem (esetleg az összes egyszerre, mert egyikből sem lehet megélni önmagában) -, ennek ellenére már rájöttem arra, hogy az intézményesített oktatást nem nekem találták ki. Már óvodában is a kerítés mellett sétáltam egyedül, keresve egy szökésre alkalmas helyet, felmásztam a csúszdára, s onnan figyeltem a házunkat és az utcákon sétáló szabad(nak vélt) embereket vagy az ablakon bámultam ki. Nem kerestem mások társaságát, de ha megtiszteltek vele, elfogadtam. Mégis akkor éreztem igazán jól magam (van, aki már 5 évesen is tudja élvezni a melankóliát, és ez nem jelenti azt, hogy rossz gyerekkorom lett volna!), ha nem akadt partnerem. Történeteket találtam ki, hogy ne legyen olyan unalmas a kivezető utak keresése, és ezt az egészet ezért is írtam le (meg azért, mert ezekben a dolgokban szinte semmit nem változtam azóta). Itt kezdődik minden, mikor az ember megtalál egy szívecske alakú csillogó követ a mászóka tövében, a betonban, és mesét talál ki, hogy megmagyarázza, hogyan kerülhetett oda. A fogalmazásórákat leszámítva, tizenegy-tizenkét éves korom környékére jutottam el oda, hogy magamtól leültem, és megpróbáltam papírra vetni a történeteimet. Ezek azóta már elvesztek, hogy a helyükbe érettebb írások lépjenek, komolyabb témákban. Elsősorban novellákat írok, mert a könyvhöz még sosem voltam elég kitartó, a verseimmel pedig vért izzadok. Nem tartom helytállónak, ha azzal „vádolják” az írókat, hogy magukat írják bele a műveikbe, egyrészt mert ha te vagy a szerző, nem tudsz mást tenni, mint azt beletenni, ami belőled jön ki, másrészt pedig mert aki ír, az úgyis tudja, hogy mikor ezt teszi, úgy van benne a történetben, hogy közben megtartja a távolságot, és nem ő irányít, hanem a szereplői döntenek. Nem vágyakat vagy a rejtett akaratomat írom le, hanem azt, amit látok a számítógép képernyője és a szemem között elhelyezkedő vetítővásznon.