Horváth Lilla

17 éves vagyok, érdi VMG-s diák három éve, IRKA-tag pedig egy éve. Lassan tíz éve, hogy először pennát ragadtam, eleinte csupán szépírás-gyakorlásért (nem sikerült), később már magukért a történetekért. Kilencévesen döntöttem el, hogy íróvá akarok válni, mikor megjelent a Harry Potter-sorozat 7. kötete angolul. J. K. Rowling azóta is írói példaképeim közé tartozik. Másik példaképem Elizabeth Barrett Browning angol költőnő. Mit jelent nekem az irodalom? Mindent. Életem örök szerelme. Szerelmes vagyok az írott szóba, a mondatokba, a gyönyörű költői képekbe, a kacifántos kifejezésekbe, a varázslatos szókapcsolatokba, a nyomtatott és a kézzel írott szövegekbe egyaránt. Réges-régen rabul ejtett, és remélem, sose enged el. Tudom, ez elég elvontan hangzik. Hogy lehet szerelmesnek lenni egy olyan fiktív dologba, mint az irodalom? De ez az igazság. Könyvek között érzem jól magam, szeretem akár csak nézegetni is a telitömött könyvespolcokat, és számomra nem teljes egy nap, ha még nem olvastam legalább egy fejezetet valamilyen könyvből. Különösen a szépirodalmat szeretem, de van néhány kortárs mű is, amit kedvelek. Örök kedvencem a már említett sorozat. Mit várok az élettől? Nem várok semmit. Csak reményeim vannak. Remény arra, hogy író lehetek, hogy van esélyem boldogulni az életben meg hasonlók. Jó lenne, ha kiadnák pár könyvem, meg ilyenek. Ars poeticámat, mesterművemet egyaránt megírtam már. Ez utóbbinál lehet, hogy írok még jobbat is, az ars poeticámat nem hiszem, hogy átírnám. Az utolsó sor egyfajta mottó, és ezt nem tudom felülírni: “csak írj, csak írj, csak írj.” Legfeljebb annyival tudnám kiegészíteni: “csak írj és olvass, csak írj és olvass, csak írj és olvass.”