Bemutatkozás
...az Érdi IRKA oldalain
Az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóirat minden számában bemutatunk egy-egy
IRKA- és KÉK-tagot, illetve szervezetet, amellyel kapcsolatban állunk. Az itt
található lista megkönnyíti a keresést. Névsor szerint megadja az illetőkről
szóló cikkek pontos helyét az újság egyes számaiban. Ezek az IRKA folyóirat
menüpont alatt találhatók.
LISTA ITT...
A POLY-Art Alapítvány
1995-ben hozta létre dr. Tállai Katalin azzal a céllal, hogy városunkban és annak
vonzáskörében élő – elsősorban műkedvelő – alkotók számára bemutatkozási és
fejlődési lehetőséget biztosítson.
Az általa kimunkált és bevált tevékenységi formákat, rendezvényeket elnökként – az
1998-ban bekövetkezett halála után is – életben tartottam (kiállítások,
alkotótelepek szervezése, pódiumestek, irodalmi és képzőművészeti kiadványok
megjelentetése).
Az elmúlt évek során általában 25-30 alkotó részvételével közös tárlatot szerveztünk.
Ezeken az eseményeken rendszeresen számíthattunk Eőry Emil szobrász- és festőművész,
Angyal Mária művészettörténész és Deák Mihály énekművész segítségére, közreműködésére.
Ezeken a kiállításokon több mint 70 résztvevő munkáit tudtuk bemutatni. Figyelemre
méltó, hogy a POLY-ART-hoz kötődő alkotók közül néhányan egyénileg is kiállítottak
(Érd, Százhalombatta, Ercsi, Fonyód, Tárnok, Budapest, Dunaújváros), és sokan eljutottak
az Amator artium rendezvénysorozat megyei, illetve országos döntőjéig.
A képzőművészeti alkotótelepeken (az utóbbi 9 évben) Vaád Éva keramikusművész
vezetésével a raku-kerámia technikával ismerkedtek meg a résztvevők, alkalmanként
átlagosan 10-15 érdeklődővel.
Évenként 2-3 pódiumesten, a kiállításokon sikeresen bemutatkozó, valamint az
irodalmi kötetekben megjelenő tehetséges alkotókkal ismerkedhetnek az érdeklődők.
Ezeken az esteken bemutattuk Érd alkotó rajztanárait és a művészetekkel kiemelten
foglalkozó iskoláit is (Zeneiskola, Kőrösi, Sóskút-Andreetti).
Kiadói tevékenységünk is számottevő. Rendszeresen jelentetünk meg irodalmi
antológiákat, pályázati és tematikus zsebkönyveket és tematikus füzeteket,
amelyek a Poly-Art alkotócsoportjának (irodalmároknak, képzőművészeknek) műveit
mutatják be. Valamennyi kiadványunk 95%-ban önkormányzati pályázat segítségével
valósul meg, tevékenységünket Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja.
A POLY-ART Alapítvány mintegy 100-120 alkotóval áll kapcsolatban, rendezvényeit a
Szepes Gyula Művelődési Központban és a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban tartja.
Somfai István
a kuratórium elnöke
|