Bemutatkozás
Szárnyaló Sólymok Haikucsoport


TAGOK - TABLÓ

Amióta az Érdi IRKA irodalmi-kulturális folyóirat életre kelt, minden számban jelentek meg haikuk, 5-7-5 szótagból álló háromsoros japán versformák. 2012-ben az érdi Irodalomkedvelők klubjának vezetősége meghirdetett egy haibun (kibontott haiku, azaz haiku + rövid próza ugyanabban a témában) pályázatot. Idővel a klubtagok közül egyre többen megkedvelték, és hódoltak a japán versformáknak, ezért a folyóiratban egy oldal terjedelművé nőtt ezeknek a gyöngyszemeknek száma, aminek a koordinálását vállaltam.

Így 2014-ben az Irodalmat Kedvelők Klubjának szárnya alatt alakultunk meg, és 2016-ban vettük fel a „Szárnyaló Sólymok” nevet. Annak ellenére, hogy a japán irodalom egyik válfaját műveljük, hűek vagyunk Attila és az Árpád-ház jelképéhez, őseink kedvenc madarához. A turulmadár mitológiai jelentőséggel bír, hírhozót, őrző lényt, védőszellemet testesít meg.

2016-ban Yossa Buszon születésének 300. évfordulója alkalmából haikupályázatot hirdettünk meg Vándorbot témában.

A csoport alapító törzstagokból /Barabás Irén, Habos László, Kreischer Nelly, Temesi Éva, Sólyom Asszony (Metzger Zsuzsanna), Szabó Aida (Jampa drolma)/ és vendégekből tevődött össze, akik közül voltak virtuális tagok is. Létszámunk növekedett, így a haiku és a tanka (5-7-5-7-7 szótagszámú sorokat tartalmazó vers) mellett, rengát (láncverset, amikor több költő fűzi össze a gondolatait ugyanabban a témában) – szellemek találkozását – lehetett játszani.

Sajnos, több sólyom már az égi mezők felett szárnyal (Bőhm András, Novákovics Ilona, Temesi Éva).

2022-től a POLY-ART égisze alatt külön csoportként tevékenykedünk tovább. Palettánk sokszínű, írunk: haikut (háromsoros vers 5,7,5 szótagszámú), vakát (tanka, ötsoros vers, 5,7,5,7,7 szótagszámú), rengát (láncverset), haibunt (rövid prózában kibontott haiku) és haigát (kép és haiku).

Szabó Aida (Jampa drolma)
a Szárnyaló Sólymok Haikucsoport vezetője
szabo.aida@gmail.com
Mobil: +36 70 7085015
https://www.facebook.com/groups/szarnyalosolymok/