Tiszaörsi Nagy Zoltán

Az Alföld közepén születtem Tiszaörsön 1937. május 8-án, két nagy tájegység találkozásánál. Az Alföldön Karcag mellett folyik a kis Német-ér, ott kezdődik a Nagykunság, s a Hortobágy véget ér. Sorsom átlagos volt, mint általában a falubeli gyerekeké: játék és munka. Kapálás, marokszedés, az állatok etetése, gondozása. A falut és az újtelepet elválasztó két homokhát közötti mélyedésekben rét és vágagvetéstől kialakult két nagy tó volt kisebb-nagyobb szigetekkel. A Pocsolyán volt tavasztól őszig az ifjúsági (5-14 évesek) „nagygyűlés”. Ott sokféle állatot legeltettünk, fél szemmel az állatokra vigyáztunk, másfél szemmel pedig a játszásra összpontosítottunk. Bodzapuskát, parittyát készítettünk. Vastagabb hajlított dróttal kerekeket gurigáztunk, futva, rongylabdával fociztunk, bigéztünk, fogócskáztunk, pénzt vonalra dobva pitykéztünk, adj király katonát, betyárosdit, és török-magyart játszottunk, meg a tóban teknőkkel csónakáztunk. A teknőkből álló, lófarkas török hajóhad támadta a szigeten kialakított várat, és a játék vége mindig egy nagy lubickolás lett. Mivel az Alföld sem olyan sima, mint az asztal, (ahogyan később a gimnáziumban tanították nekünk) sok az 1-2 méteres, de vannak 4-5 méteres dombvonulatok is, sőt 8-14 méteres dombok is, amelyeket mi hegyeknek képzeltünk, azokon is török-magyart játszottunk. Ezeket megírtam „A kettétört vezérhajó” című ifjúsági regényemben. Ötödikes koromban írtam először verset, mert kérték a „nagyok”, a faliújság-szerkesztők. Kb. 30 versem és novellám jelent meg újságokban, kalendáriumokban, antológiákban. Két könyvem már van: „Ősláng körforgás” című önálló verseskötetem (1996) és a „Kőben az ék” című vegyes versek és novellák (2001), mely a Poly-Art gondozásában jelent meg. Pályázatokon kaptam III., II., és I. díjat is. Van vagy 15- 20 kötetre való kéziratom, remélem, előbb-utóbb lesz pénzem a kiadására. Politikai okból úgy alakult, hogy ritka (valószínűleg egyedülálló) „párosítású” szakmám. illetve foglalkozásom volt: kovács és topográfus (térképész). Nyugdíjas koromban már főleg az unokáimban lelem örömömet. Iskolai szavalóversenyeken boldogan mondják a gyerekeknek való verseimet, és a kb. 25 induló közül már voltak elsők is. Elég nehéz itt az élet, de ha kérdezik a távolban élő rokonaim, hogy érzem magamat Érden, röviden azért így válaszolok: Nem tudom, kell-e mesélnem, nekem itt kellemes élnem.