Móczár Csaba

1974-ben születtem Budapesten, munkáscsaládból származom. Szakmunkásképző iskolát végeztem (festő-mázoló-tapétázó), illetve később a dolgozók gimnáziumában két évet, amit családi okokból félbehagytam. Jelenleg az Oktatási és Kulturális Minisztériumban dolgozom karbantartóként. Érden élek. Családom beállítottsága mindig is humán érdeklődésű volt, sok könyv vett, vesz minket körül. Az évek során az irodalom szeretete bennem is kialakult, olyannyira, hogy nem csak olvasom, hanem néhány éve verseket kezdtem írni, először az asztalfióknak, ahogy az lenni szokott, később családom biztatására megmutattam írásaimat irodalomtanároknak, így szakmai hozzáértéssel és támogatással a hátam mögött részvettem irodalmi pályázatokon. Autodidakta módon próbáltam, próbálom elsajátítani a versírásban a megtanulhatót, és ösztönszerűen írom hozzá érzéseimet. Tíz-tizenkét esztendeje írok verseket, talán jónak mondható eredményességgel. Összeállítottam egy montázst a nagy, klasszikus költők szavaiból, amelyek tán jellemeznek engem és vágyaimat, gondolataimat. „Önéletrajz” „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek. Itt születtem ezen a tájon, itt ringott bölcsőm, itt nevelt anyám. Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, melyet titkos féreg foga rág? Gyermekkori arcképem néz rám sötét szemével a nyolcvanas évekbe mosolyogva, képeskönyvek ábráin andalogva. Magányos gyermek volt és hallgatag, de szíve mélyén rejtelmes patak. A gyermek, aki csügg anyja szerelmén: Én! még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Tűzoltó leszek s katona, vadakat terelő juhász. Lehettem volna oktató és nem ily töltőtollkoptató szegény legény. De nem lettem, mert… vannak poéták. Egy szebb világnak éppúgy álmodói. Ebben a megváltott világban. 1974 óta éhezem, bár ettem, ittam fekete undok mocskot és csípős trágyalevet, De! Szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni, vadat, halat s mi jó falat, mi szem szájnak ingere, s néha már gondolni a szerelemre! Milyen lehet, én Istenem, milyen? Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló. A merengő festő, ki szürke fákra vérző aranyat ken.”